Menü Bezárás

Bemutatkozás

Néhány gondolatban szeretnék bemutatkozni. Molnár Viktornak hívnak. 2014-ben a Debreceni Egyetem Állam és Jogtudományi kar Igazgatásszervező szakán jeles minősítéssel végeztem, ezt követően Debrecenben dolgoztam egy hitelkárosultak jogsegélyezésével foglalkozó gazdasági tanácsadó irodában. A tanácsadói munkámat követően 2014 augusztusában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságához mentem dolgozni. Előbb adóellenőrként, később hatósági ügyintézőként végeztem a feladataimat. A munka mellett elvégeztem a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi kar Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási mesterképzési szakát, amit kitüntetéses oklevéllel zártam. Az egyszerűsített foglalkoztatásról TDK dolgozatot írtam. A munkám során több országos akcióban vettem részt, ilyenek voltak Budapesten a „bulinegyedben” végzett éjszakai ellenőrzések, rendszeresen társhatóságokkal végzett közös ellenőrzések, valamint az országos gépjárműforgalmazókat érintő razziában is részt vettem. A munkavégzésem során elsődlegesen a kiskereskedelmi egységeket, kis vállalkozásokat kellett ellenőriznem, ahol a bizonylatolási, pénzkezelési fegyelmet kellet vizsgálnom. Másodlagos feladatom a foglalkoztatásokkal kapcsolatos jogszabályi előírások betartatása volt, így a munkavállalók bejelentését, illetve a jogszabályoknak megfelelő bejelentését ellenőriztem.

Ezeken kívül rendszeresen vizsgáltam az egyes vállalkozások gazdasági működésének a valódiságát, részt vettem kiválasztási eljárásokban. Olyan társosztályok munkájának támogatásában segítettem rendszeresen, mint a Magánszemélyek és Egyéni vállalkozások Osztálya, Áfa Ellenőrzési Osztály és a Társas Vállalkozások Ellenőrzési Osztálya. A sokrétű munkavégzésnek és a szorgalmas tanulásomnak köszönhetően meglehetősen jól kiismertem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal működését, valamint az egyes szakterületek munkavégzését. Az adóhivatali pályát 2020 júliusában hagytam abba s elhatároztam, hogy elkezdek oktatási anyagokat készíteni annak érdekében, hogy segítsem azokat az embereket, akik vállalkozást szeretnének indítani vagy már jelenleg is vállalkozók, de az előre haladásukat gátolják a hivatalok útvesztői és a jogszabályi ismerethiány. Legfőbb motivációm az oktatási anyag megírásában az volt, hogy az ellenőrzések mindennapjaiban tapasztalt, sokszor súlyos ismerethiányait enyhítsem a vállalkozóknak, és egy általános, alap útmutatást tudjak adni, annak érdekében, hogy ne legyenek kiszolgáltatva se a hivatal se más személyek kénye kedvének.